A Csíki Játékszín két művésze stúdióelőadásra vállalkozott: Ingmar Villqist Helver éjszakája című drámáját viszik színre. A darab egy fiatal pár egy éjszakáját mutatja be, amely során kettejük egész élete lepereg előttünk.
A Férfi harmincas éveiben jár, szellemi fogyatékos, ami azonban nem akadály abban, hogy érzelmi világa ugyanolyan intenzív és sokoldalú legyen, mint bárki másnak.
A Nő valamivel idősebb, megkeseredett a múltban átélt csalódások miatt, egyetlen jó dolog az életében a fogyatékos férfi, akinek gondját viselheti, és aki őt viszont szereti.
Ez a két ember kiegészíti egymást: az egyiknek gondozásra van szüksége, a másiknak pedig egy társra, aki elfogadja és nem itéli el. Ami ennél is fontosabb, hogy mindkettejüknek szeretetre van szükségük, amit csakis egymástól kaphatnak meg.
Kettejük világa egész jól működik egészen addig, amig ki nem tör a forradalom, ahol az „egészségesek" a fogyatékosok életére törnek, a társadalom selejtjeinek tartják őket, és így ők ketten is veszélybe kerülnek (egyikük, mert fogyatékos, a másik, mert nem tiszta erényű).
A külvilággal ellentétben, a Nő bebizonyítja nekünk, hogy a szeretetnek nincsenek határai, abban, hogy két ember egymásra találjon nem számít a társadalmi osztálybeli különbség, nem számít a kor, sem a múltban elkövetett hibák, sem pedig a fizikai vagy szellemi fogyatékosság.
Szereplők:
Nő..: Fekete Bernadetta
Férfi: Bodea Tibor
Időpont: február 22., hétfő, 19 óra
Helyszín: Csíkszereda, a Márton Áron Gimnázium díszterme
Jegyek a helyszínen kaphatók, előadás előtt egy órával. Egy jegy ára: 10 lej.
erdely.ma