A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 12. alkalommal szervezi meg az Erdélyi Prímások Találkozóját november 19-20 között. A rendezvény célja Erdély élő népzenéjének ápolása, felgyűjtése és továbbadása.
November 19-én, csütörtökön, fergeteges népzene koncerten vehet részt a népzenekedvelő közönség, a budapesti Gázsa zenekar először mutatkozik be a Városi Művelődési Házban majd ezt követően sorra kerülő táncházban is „Gázsáék" húzzák a talpalávalót.
November 20-án, pénteken, 16,00 órától 18,00 óráig a gyerekeket várjuk a Hunyadi László Kamarateremben, hiszen a Tutora vándorszínház a Kincsesláda c. zenész - mesés műsorral szórakoztatja a legífjabb korosztályt.
Első alkalommal szólítjuk meg a gyerekeket a primások találkozója keretén belül, hogy tudatosítsuk, énekelni mindenekelőtt jó érzés, öröm; ha énekelünk, történik velünk valami jó. A gyerekek érteni fogják ezt és a későbbiekben hálás közönsége lesznek e rendezvénynek.
19,00 órától az adatközlők gálaműsorára kerül sor: Dezső Attila és Duduj Rózália -felcsíki, Kodoba Florin és zenekara mezőségi, Varga István „Kis Csipás" és a Csűrös banda - kalotaszegi, Ilka Gyuri és zenekara - széki, Bartalis József és zenekara -szilágysági, a Zerkula zenekar - gyimesi, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes zenekara - vajdaszentiványi muzsikával bűvöli el a népzenekedvelő közönséget. Ezt követően hajnalig tartó táncházra kerül sor, a meghívott zenekarok húzzák a talpalávalót.
A népi muzsika szerelmesei pedig e két nap alatt lélekben újra feltöltődhetnek, szeretettel várjuk őket a csíkszeredai Művelődési Házban a XII. Erdélyi Primások Találkozójára.
A belépés mindkét napra díjtalan!
erdely.ma